A Hatvani Bajza József Gimnázium tegnap rendezte meg a már hagyományosnak számító „Kísérletbazár” elnevezésű rendezvényét. Legnagyobbjaink, a 7-8. osztályosok és a 4.-esek látogattak el ide, hogy megtekinthessék a diákok által […]
Igazi sportos hangulat uralkodott a Herédi Általános Iskola tornatermében a kedden megrendezett Tavaszi Focikupa alkalmával. A rendezvényen a 4–8. osztályos tanulók mérhették össze tudásukat és lelkesedésüket a pályán. Több izgalmas […]
Nagy nap volt a mai a kis elsőseink számára. Elérkezett a felavatásuk pillanata, amikor elmondták fogadalmukat, és búcsúzó 8.-osainktól átvehették a sulipólót. Nagy volt a készülődés részükről, mert egy közös […]
2025. április 2-án Salgótarjánba, a Zenthe Ferenc Színházba látogattak el a 6. osztályos tanulóink és még néhány 7. osztályos diák. A Vidám kísértetek című vígjátékot tekintették meg. A darab olyan […]
Idén két alkalommal szerveztünk mozilátogatást Gyöngyösre iskolánk tanulói részére. Első alkalommal februárban – főként a felsős tanulók számára -, amikor Mufasa: Az oroszlánkirály c. zenés animációs mesefilmet néztük meg. Második […]