„Kovács tanárnéni” emlékére

Kovács Ilona rózsával

2021. március 11-én, csütörtökön este egy baráti telefonhívás mondatai döbbentettek meg…
Icu elment tőlünk!” A mondatot a csönd, a döbbenet, az érthetetlenség, és a hogyan kérdések követték.

Felfoghatatlan volt, hogy az a volt kolléganő, barát, akinek életében még tervei, céljai voltak, aki még élni akart, nincs többé. Már sosem fog az iskola parkolójában megállni, s beszélgetni velünk , már sosem fog telefonálni, hogy érdeklődjön, hogy vagyunk, mi újság velünk, és hogy biztasson, s elmondja jókívánságait.

Kovács Ilona

2000 augusztusában érkeztem a Herédi Általános Iskolába, ahol „Kovács tanárnéni” volt az igazgatóhelyettes. Őszinte szeretettel, bizalommal, barátsággal fogadott, s mindenben segített. Felkérésünkre vállalta továbbra is az igazgatóhelyettesi feladatokat. Új csapatunknak abban az időszakban sok új ötlete, elképzelése volt. Kolléganőnk ezeket maximálisan, sok évi szakmai tapasztalatát, rutinját „beletéve” támogatta, s velünk dolgozott céljaink megvalósításán.

Az a kolléga volt, akinek előttünk, „fiatalabb” kollégák előtt is tekintélye volt. Hallgattunk rá, s ő is ránk, fiatalabbakra. Jó volt vele együtt dolgozni. Igazi csapatjátékos volt! Vérbeli pedagógus! Szigorú, következetes tanárnő „hírében” állt. S nem tudom, tudták-e róla a faluban azt, hogy mennyire szerette a tanítványait? Vagy csak a következetes, szigorú tanárnénit látták benne? Ami persze az eredményes pedagógusi munkához elengedhetetlen volt. Vajon emlékeznek-e régi tanítványok, és szüleik, hogy a tanárnéni is volt fiatal, csínos – de még milyen csínos – és jókedélyű! S milyen jó humora volt! A poénokra vevő, egyéni stílusát, szellemi frissességét sikerült haláláig megőriznie.

Tanítói diplomáját 1963-ban szerezte meg, így 2013-ban vehette át 50 éves Aranydiplomáját, melyet családja körében ünnepelhetett. Fiatal pedagógusként 1963 augusztus 16-tól 2 éven át (1965 augusztus 14-ig) az Egyházasdengelegi Általános Iskolában dolgozott, majd a következő 4 évben (1965.08.15 – 1969.08.31.) a Héhalmi Általános Iskolában. Erről az időszakról – a herédi iskolába érkezésemet követően, 2000. után – is sokat mesélt. A Herédi Általános Iskolában 1969. szeptember 01-től, 35 éven át (2004.12.31-ig) dolgozott, tanítóként, majd az iskola igazgatóhelyetteseként.

Munkáját felkészülten, pontosan, precízen, maximális odaadással végezte. Neki a tanítói feladatellátás nem munka, hanem hivatás volt, amelyet mindennap áthatott, meghatározott a gyerekszeretet és hivatástudat. Én arról az időszakról tudok írni, amikor együtt dolgoztunk. Ebben az időszakban ő volt az első kolléga, aki reggel 7 órakor az iskolába érkezett, és az utolsók között távozott. Sokan mondhatják: persze, mert nem várta otthon férj és a gyerekek. Úgy gondolom, ezt értelmes, intelligens ember nem gondolhatja. Hiszen neki is volt családja, anyukájával, testvérével élt, velük igen sokat törődött, nyugdíjas éveiben is gondozta, ápolta, ellátta őket. Másrészt azt senki nem tudhatja, hogy a másik ember lelkében mikor, mi játszódik le, annak kapcsán, hogy neki nem lett saját családja. Különösen egy vérbeli, a gyerekeket szerető, azért mindent vállaló pedagógus lelkében. Ahhoz kell igazán az emberi nagyság, hogy ezt kezelje, elfogadja, s minden tudását, szeretetét a tanítványainak „adja”. Neki így lett igazán nagy és gazdag családja, sok-sok szeretett tanítvánnyal! Ezeken kívül arra is jutott ideje, hogy tágabb családja tagjaival, és barátaival is törődjön. Emlékszem, milyen szeretettel és odaadással segítette az otthoni tanulásában testvére unokáit. Mindezeken felül a – Vöröskereszt, Szakszervezet, Választási Bizottság – közösségi feladataiból is aktív részt vállalt.

Úgy gondolom, családtagjainak, a sok-sok volt tanítványnak, kollégának, barátnak, herédi lakónak vele kapcsolatban sok szép emlékei vannak. Arra kérek mindenkit, emlékezzünk „Kovács tanárnéni”-re tisztelettel, szeretettel, s őrizzük meg szívünkben a szép emlékeket!

Kedves Icu! Én szívembe zártalak, s nem feledlek!

Zahorecz-Lőrincz Mária, volt kolléganőd, barátod

Furcsa, mennyire fáj, amikor egy barát elköltözik – és amit hátrahagy, csupán a csend.

Pam Brown

fehér rózsa