Iskolagyűlés

Az iskolagyűlésen Bakosné Varga Valéria igazgatónő rövid összegző értékelést nyújtott az eltelt időszakról a tanulóknak. Beszélt a módosított Házirendről, kihangsúlyozta a rendszeres tanulás / felkészülés fontosságát. Felhívta a figyelmet, hogy csak indokolt esetben hiányozzanak a tanulók, hiszen nehéz pótolni a mulasztott órákat. Kitért a hetesek feladataira, az iskola és az osztálytermek tisztaságára, a környezet- és a magatartáskultúrára is. Felsorolta, hogy az őszi szünetig milyen tanórán kívüli programokra számíthatnak a gyerekek.

Beszámolt arról is, hogy Morvai Csabáné Bea néni az idei tanévtől – végzettségének megfelelően – pedagógiai asszisztensi feladatokat lát el. Előző munkakörét Zsoldosné Kovács Adrienn veszi át, aki a technikai dolgozók csapatát erősíti. Bemutatta őket a tanulóknak, és jó munkát kívánt nekik.

Ezek után Horváth Izabella igazgatóhelyettes kihirdette az „ÖLTÖZZ ÁLLATOS RUHÁBA NAP” illetve a Zene világnapja verseny eredményeit, Ilkó-Tóth Andrea DÖK patronáló pedagógus pedig meghirdette az őszi dekorációs versenyt.

Nevelőtestületünk nagyon fontosnak tartja, hogy a tanulók beavatottak legyenek az iskolai folyamatokba, ezért is tartunk rendszeresen iskolagyűléseket.