Utcakiállítással és madáritató avatással ünnepeltük iskolánkban a Madarak és fák napját. Minden tanuló – a legkisebbektől a legnagyobbakig – megrajzolta kedvenc madarát, melyeket kihelyeztünk iskolánk kerítésére. Így nem csak a gyerekek, hanem a szülők, az arra járó lakosok, sétáló ovisok is megtekinthetik ezeket az alkotásokat. Madárbarát Iskola lévén felavattunk egy fára függeszthető madáritatót, és a későbbiekben beszerzésre kerül egy földön álló itató is. Ezen kívül egy szép verset hallhattunk Zsoldos Tamara, 4. osztályos tanuló tolmácsolásában, illetve Szakonyi Vivien 8. osztályos diák Márai Sándor gondolatait osztotta meg velünk.
A témanapot iskolánk öko-team pedagógusai szervezték és koordinálták.
Köszönjük Molnár Márta, Horváth Izabella és Nagy Tibor munkáját!