VERSENYEREDMÉNY történelemből

A Hatvani Bajza József Gimnázium az idén is meghirdette a nagy múltú „Mit ránk hagytak a századok…” elnevezésű regionális történelmi-művelődéstörténeti vetélkedőt. A verseny témája ebben a tanévben a „A boldog békeidők”-Magyarország története 1849-1914 között volt.

Iskolánkat 3 csapat képviselte, melyek – az első forduló eredménye alapján -, részt vehettek a döntőn is, december 6-án. Mindhárom csapat bizonyította tudását:

Egyed Zita, Konkoly Zalán és Varga Inez 3. helyezést ért el,

Berényi Csilla, Heffner Liliána és Orbán Hunor az 5. helyen,

Besenyei Boglárka, Bognár Nimród és Varga Jázmin a 9. helyen zárta a versenyt.

Minden résztvevőt dicséret illet a kitartó munkáért, az alapos felkészülésért, melynek eredményéhez gratulálunk!

Felkészítőjük Nagyné Vankó Mária tanárnő.