Búcsúzunk

Nemesné Magasvári Aranka 

Laudáció

Nemesné Magasvári Aranka 1961. május 12-én született Hatvanban. Boldog gyermekéveit Heréden töltötte, középiskolába Hatvanba járt. Ikertestvérével együtt, már ekkor érdeklődtek a pedagógia tudománya iránt. Az érettségit követően képesítés nélküli óvónőként dolgozott. 1980-ban felvételt nyert a Szarvasi Óvónőképző Főiskolára. 7 éven át dolgozott óvódapedagógusként Ecséden. Két gyermeke született és a nevelésük közben a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán diplomázott.

1989-ben rátalált az egész életét meghatározó útra, a tanításra, melyet a Herédi Általános Iskolában kezdett és fejezett be. Pedagógiai hitvallását kezdettől fogva gyermekközpontúság, empátia és szeretet járta át. Az óvodából érkező gyermekeket bevezette a számok és betűk világába, megszerettetve velük a tanulást. Pályafutása során több száz gyermeket tanított kisfelmenő rendszerben az alapvető kompetenciák használatára, kiváló alapot adva ezzel számukra a jövő kihívásaira.  Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy generációkon át taníthatott családokat. Ennek köszönhetően jó kapcsolatot ápol településünk lakóival. 2021-ig tizenhat alkalommal köszönthette az újdonsült elsősöket tantermében.

A tanítás mellett kötelességének érezte, hogy a gyermekek empirikus módon is megtapasztalják az elméletben elsajátítottakat. Ezért tanulmányi kirándulásokat, színházlátogatásokat, vetélkedőket, szabadidős programokat szervezett mindenki megelégedésére. Számos tanulmányi versenyen vett részt tanítványaival, melyek közül a vers- és prózamondó versenyeken értek el kimagasló eredményeket. Humán beállítottságának köszönhetően elvégezte a tánc és dráma pedagógia képzést. Ez lehetőséget adott számára arra, hogy felsőben is nyomon követhesse növendékei fejlődését.

Kollégáival mindig megtalálta a közös hangot, humorával jókedvet csempészett a tanári szobába. Mindenkinek szívesen felajánlotta segítségét, amiért pedagógus társai igen hálásak a mai napig. Azért, hogy munkáját megfelelő színvonalon végezhesse, folyamatosan képezte magát. Ennek köszönhetően a legújabb kihívásoknak is kiválóan megfelelt. A fiatal pedagógus generáció példát vehet róla. Pályája végén a 21. századi oktatási formát – a digitális oktatást – is sikeresen abszolválta.

Munkája mellett jutott ideje a közösségi élet formálására is. Nem múlhatott el rendezvény az általa betanított műsorok nélkül. Az Idősek napja, Keresztény bál és a Falunap nem lett volna teljes munkája és személye nélkül. Sokat köszönhet neki nem csak iskolánk, hanem Heréd község minden lakója is.

Nagy szeretettel búcsúzunk Tőle és hosszú, boldog, egészségben gazdag nyugdíjas éveket kívánunk!

Heréd, 2021. szeptember 1.                                             

Bakosné Varga Valéria Éva

Intézményvezető